7 – Vallomás, avagy a nagy gátszakadás kezdete

Bódi Rozália képe

Egy másik távoli szigetre érkeztem pihenni, nyugalomba ringatni magam. Igazából próbálkozom csak, mert sok eredményt nem látok. Fura érzés az, amikor az ember tele van kósza gondolatokkal, érzésekkel, fájdalommal és érzi, hogy ki szeretné adni magából, de nem tudja hogyan. Régen könnyebben ment. Most meg lassan sehogy…

Sokszor eszembe jut a középiskolában tanult kedvenc regényem, az Édes Anna. Gondolom, sokan ismeritek. Ha meg még nem tudjátok, miről szól, érdemes elolvasni vagy megnézni film formájában, mert úgy gondolom, hogy ez a „nem érdemes lespórolni dolgok” közé tartozik.

Elfojtás-kitörés… Ez a mélylélektani történés hatja át az egész regény világát. Szükségesnek tartom az elmélkedést ezen a két kis szócskán. No, nem csak úgy felszínesen, hanem mélyen a szavak mögé nézve, belemártva a saját életedet is ezekbe a szavakba. Lehet, rájössz majd arra, ha sokat ízleled ezt a két szót, hogy talán néha még az elfojtás gondolatát is elfojtod, vagy inkább megfojtod egy kanál vízben? A saját életed zamatját, értelmét? Hm… Igazán jó kérdés…

Mennyire gyarló tud lenni az ember. Mennyire nem látja azt, hogy a legnagyobb fájdalmakat legtöbbször önmagának okozza. Ilyenkor van az, amikor az ember még a tükörbe is fél belenézni… Miért? Mindenki maga tudja, hogy miért.

Talán csak ennyit tudsz kinyögni halkan a szádon, de csak halkan, hogy senki se hallhassa meg béna mondattöredékeidet: „Istenem, úgy látom, nekem már tényleg nem megy igazán semmi… Nem vagyok képes semmire… sem az elhatározásra… sem a döntéshozatal betartására… de még arra sem hogy, becsüljem önmagam…. és talán… arra végképp nem, hogy szeressem önmagam… Közömbös lettem, kiszáradtak az érzéseim, nem tudok sírni.”

Idáig a sírás volt az, ami segített gátat szakítani a lelkemben. El nem tudtam képzelni, amikor valaki azt mondta, hogy ő nem tud sírni, hogy az milyen lehet. Most már tudom. Nem is tudom, mihez hasonlítsam… Talán olyan, mint a levegővétel. Ha behunyom a szemem, azt látom magam előtt, hogy be vagyok zárva egy szobába és azt érzem, nincs levegő, megfojt a levegő hiánya. Érzem az előízét, de még sem szívhatom magamba, mert csak egy kis résen folyik be. Már lassan levegő után kapkodok, jajveszékelek, megérint a halál érzete, lepereg előttem pillanatok alatt az életem. Kaparászni kezdek, mint a kutya, hogy több levegőm legyen, de egy idő után belefáradok. Elfogadom, hogy már hiába minden, a biztonságérzetem és az állandóság hiánya szertefoszlik bennem. Már nem is várom a segítséget, túlvagyok ezen. Aztán egyszer csak a semmiből ajtót nyitnak és tántorogva kilépek és friss levegőt akarok szívni magamba. Érzem, ez sem a régi. Csak lassan jutok levegőhöz, de még mindig jobb, mint bezárva lenni.

Ez a gát idáig hamar átszakadt, pillanatok alatt elsodorta a víz az elemeit. Most azt érzem, csak szivárogni kezdett, nem tud átszakadni. Csákány kellene ahhoz vagy talán már csak a bomba segítene.

Azt hiszem, valahol itt kezdődik az én kitörésem, de még nincs vége, érzem…

 

Összeroskadok, térdre kényszerülök és elmotyogom halkan az én Atyámnak:

„Egyedül érzem magam. Nem tudom már rég élvezni az egyedüllétet. Hajszolom magam, hajszolom az érzéseimet, vágyakozom… és csak ezzel maradok… Megadtam magam a Szomorúságnak, a Reménytelenségnek és a Fájdalomnak. Hiába van vágyakozás bennem irántad, Atyám. A három diktátor megszabta, hogyan kell élnem, én meg engedelmeskedem, mert már úgysem tudok mit tenni. Már nincs erőm harcolni, lázadni. Örülök, hogy még élhetem azt a sivár életemet. Erőtlenül, fáradtan, kimerülten, hajszoltan és mindeközben bizonyítni akarok mindenkinek, de azt hiszem, legfőképpen magamnak. És fura azt érezni, hogy kudarcot kudarc után élek meg. Elbuktam… Nincs már visszaút…

 Nem hiszem, hogy bárkit is meg akarnék ölni, mint Anna a regényben. Inkább önmagam önnön vágyait, félelmeit akarom megölni. Nem akarok több fájdalmat érezni, nem akarok semmivel foglalkozni, nem akarok élni így tovább. Menekülni akarok minden és mindenki elől. Nem akarok egyedül lenni, de mégis… Uram, már azt sem tudom, mit akarok.  Elfojtok mindent, félek mindentől.

Úgy érzem lebénultam. Nem akarok már semmit megoldani, nem akarom szembenézni önmagammal, főleg nem a családommal és a velük való kapcsolatommal. Függővé tettem a boldogságomat, de ne hidd, hogy Tőled… Sajnos… Bocsáss meg nekem… Nekem ez nem megy. Hiába akarom, nem tudlak az érzéseim, érzelmeim fölé helyezni téged, Uram... Mindig letaglóznak és tört döfnek a szívembe.

Most sebzetten és vért izzadva állok előtted Istenem és azt mondom, nem érzem, hogy szeretsz.  Tudom, hogy itt vagy velem, de nekem ez nem elég, azt akarom, hogy ölelj és csókolj, azt akarom, hogy az érintésedtől megtébolyuljak és életre kelts, te élj bennem!”

Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. (Lk 15, 18-19)

 

 

 

 

Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. 

(Lk 15, 18-19)

 

 

Mindezzel te hogy állsz? Bevallottad magadnak azt, ami a legfájóbb? És Istennek? Talán rájöttél arra, hogy mindig más és más eszközt próbálsz keresni arra, hogy a szeretettankodat immár valami, de leginkább valaki feltöltse. És az a legfájóbb, hogy minderre az embertársaidat használod fel eszközként? Magányosnak érzed magad? Tele vagy félelmekkel? Nincs erőd már semmire? Milyen szokásokat, érzéseket akarsz megölni magadban, melyek úgy érzed, elválasztanak Istentől? Hiábavalóságnak látsz mindent?

Fohászkodj az Úrhoz őszinte lelkülettel és valld be az igazat: „Atyám, egyedül te segíthetsz nekem… Te légy az én védelmezőm.” És mindezek után ne felejts el tovább lépni és cselekedni! Lépj ki a házból akkor is, ha egyetlen porcikád sem kívánja, mondj igent egy barátod meghívására, még akkor is, ha  most mindenkit a hátad közepére kívánsz…most még őt is… Cselekedj szomorúságod ellenére is és meglátod, egyszer csak kedvet kapsz arra, hogy kimenj a szabadba és beszélgess embertársaiddal.

Rajta hát! Szurkolok neked! A mi mennyei Atyánk is szurkol nekünk, sőt, mindnyájunknak! :)

hozzászólok

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.